Róm 12,1-2

• Előzmények:

  • Pál szolgálata: „nem szégyellem az evangéliumot”

  • Isten haragja az ember bűne ellen; minden ember bűnös

  • Isten ingyen, kegyelemből, Krisztusban való hit által megigazít

  • Békesség Istennel; Krisztus, „amikor még bűnösök voltunk”, halt meg értünk

  • A hívők állapota: „meghaltatok a bűnnek, éltek Istennek”

  • A hívő ember küzd a benne lakó bűn ellen, de nincs ellene kárhoztató ítélet

  • Van viszont azok ellen, akik nem engednek Isten igazságának; a Krisztust elutasító Izrael

  • Isten rajtuk is megkönyörül, munkálja megtérésüket

  • „Mert Isten mindenkit egybezárt az engedetlenségbe, hogy mindenkin megkönyörüljön”

• Isten munkája az ember üdvösségéért és a hívő ember életében – az Őt elfogadó ember „válasza”: hogyan él az ember az új életben, mit tesz az által, hogy Isten cselekszik rajta és általa.

• Ami a 12. fejezetben kezdődik (15,13-ig tart): tanítás, intés, felszólítás. Isten az új életben „járat” minket – tudatosan.

• Mert az Istennek tetsző élet nem megy „magától”: tanítani kell rá, fel kell szólítani, meg kell indokolni – meg kell magyarázni, hogy miért / hogyan függ össze az eddigi „dogmatikai” tanítással. Pál ezt teszi részletekbe menően: a keresztyén élet jellemzőit Istennel / Krisztussal hozza összefüggésbe.

  • Szánjuk oda testünket Isten irgalmáért.

  • Szolgáljunk egymásnak, mert egy test vagyunk a Krisztusban.

  • Ne álljunk bosszút, mert a bosszúállás Istené.

  • Engedelmesség a felsőbbségnek, mert ők Isten szolgái.

  • Szeressük felebarátainkat, ezzel töltsük be a törvényt, mert Krisztus visszajövetele közeleg.

  • Ne ártsunk testvéreinknek, mert nekik is Krisztus a Megváltójuk és az Uruk.

• Pál utalásai Jézus tanításaira. (Hegyi beszédre is…) – J. S. Hegyi beszéd-kommentárjának előszavában lévő megjegyzés.

• 12. fejezet: a hívő ember kapcsolatai.

  • Nem magánkeresztyének vagyunk. „Kettős állampolgárok”: kapcsolatunk van Istennel és emberekkel; hívőkkel, hitetlenekkel; ellenségekkel is.

  • A hitünk is a kapcsolatainkban mutatkozik meg.

• 12,1-2: Istennel való kapcsolatunk

  • Testvérek vagyunk – emlékezteti a vegyes (zsidó-pogány) gyülekezetet.

  • Mindannyian Isten irgalmából vagyunk az Ő népe, gyülekezete. (9-11: Isten irgalma Izrael felé.) Egyikünk sem tudott volna magától Isten gyermekévé, gyülekezetének tagjává lenni. – Ezért hivatkozik „Isten irgalmára”.

  • Az irgalomra a „logikus” válasz: a hála. A hálát a hálaáldozat fejezi ki – mint „ésszerű, értelmes” istentisztelet.

  • Nem szertartás – Isten „lélekben és igazságban” való imádása.

  • Nem korlátozódik a templomra. A világban kell folynia. Emberekkel találkozunk, hatások érnek, események érintenek… hogyan kezelem ezeket, hogyan tisztelem ezekben Istent?

  • Nem korlátozódik a lelkemre – a testemet kell odaszánnom; a cselekedeteimben, szavaimban megmutatkozó istentisztelet. (Ld. 6,19) A bűn is a testemen keresztül hat / nyilvánul meg; az istentiszteletnek is így kell láthatóvá lennie (323. old. 2. bek. vége).

  • Megújult értelem. „Ne legyünk hasonlók” a világhoz (Mt 6,8). Folyamatos felszólítás: ne a világ (evilági, csak a láthatókkal számoló, önző) gondolkodását, hozzáállását vegyük át, hanem Isten akaratát keressük, kövessük.

    • Két különböző mérce, két ellentétes gondolkodásmód.

  • Csak megújult értelemmel lehet „megítélni”, mi Isten akarata, mi tetszik neki.

    • A megújulást az Ige és a Szentlélek munkálja. Így ismerjük fel Isten akaratát, és ez változtat meg minket.

  • Elváltozás: mint Jézus megdicsőülésében és 2Kor 3,18-ban: a Krisztushoz való hasonlóság felé.

Róm 8,14

Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.